Haraszti Mihály netes tudásközpontja

Itt megtudhatod, hogyan kell sikeres vállalkozást építeni

Termékek

 

Ha ura akarsz lenni a folyamatoknak, tudnod kell mit, miért, és hogyan kell tenned.

Itt megtudhatod.

Mi a legfontosabb?

A legtöbb ember, aki vállalkozásra adja a fejét, már rendelkezik több-kevesebb tudással az üzleti élet területén is. Vannak dolgok, amiket már gyerekfejjel megtanulunk az iskolában, de a piacgazdaság elmúlt huszonakárhány éve a legfontosabb területen, a szemléletben még nem hozott érdemi változást.

A gyerekeket még nem arra tanítják, hogy ők felelősek a sorsuk alakulásáért. Hogyan is taníthatnák, hiszen a tanárok sem ebben nőttek fel?

A gyerekeket nem készítik fel a valós életre, így nem tanítják meg a piacgazdaság alapfogalmait, törvényszerűségeit sem. Hogyan is tehetnék, amikor jószerivel ők sem tudják?

Vannak dolgok, amiket nem elég félig-meddig tudni, mert óriási a felelősség. A vállalkozás ilyen.

Nem vagy egyedül

Ha valaki hályogkovács módjára fog vállalkozásba, és elbukik, az ő baja. Ez sem igaz persze, hiszen ott a családja, akik iránt felelősséggel tartozik, és gyermekei nem biztos, hogy megértik, hogy nekik azért nem lehet részük sok mindenben, mert apuka elbukta a család megtakarításait.

A több munkatárssal rendelkező vállalkozások esetén a felelősség lényegesen nagyobb. A munkatársak nem csak azért választanak egy munkahelyet, mert örülnek, ha egyáltalán szert tesznek egy állásra, hanem, mert bíznak a cégben, a vezetésben, és úgy gondolják, hogy arra alapozva vállalhatnak olyan terheket, melyek alatt a munkahelyüket elveszítők szinte azonnal megroppannak. Elég, ha a devizahitelesek hadára gondolunk.

Mitől biztonságos egy vállalkozás?

A vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szakemberek körében közhelynek számít, hogy még azokat a vállalkozásokat is a franchise szemlélete és módszertana szerint érdemes felépíteni, melyek soha nem is tervezik e vállalkozási forma alkalmazását. Őszinte örömömre Michael Gerber, a "V mítosz" című, méltán népszerű könyvében ezt meg is írta. Vajon miért igaz ez?

Egy független vállalkozás esetén szabad döntés kérdése, hogy a tulajdonos kidolgozza-e a cég stratégiáját. Ő dönti el, hogy tudatosan halad-e céljai felé vagy pedig céltalanul bolyong, kiszolgáltatva a piac szeszélyeinek.

Az üzleti modell funkciója, hogy a gyakorlatban valósítsa meg a vállalkozás stratégiáját. Ő dönti el, hogy átveszi e az iparágban szokásos, de részben már garantáltan hatástalan módszereket, szolgaian másol, vagy a versenyelőny megszerzésére törekedve egyéni működési és üzleti modellt dolgoz-e ki.

Egy nem létező stratégiát azonban se jól, se rosszul nem lehet megvalósítani. Ezért ajánlják a szakemberek, hogy kövessük a franchise modell kényszerpályáit, mivel ezek pozitív kényszerek és a vállalkozás érdekeit szolgálják.

Meg tudod csinálni azt, amiről nem tudsz?

Sokaknak már a stratégia kidolgozása és a működési és üzleti modell megalkotása is megoldhatatlan feladat, de ez nem az ő hibájuk.

Annak ellenére, hogy naponta öntudatlanul is számtalan stratégiát dolgozunk ki és valósítunk meg (ne feledd, a stratégia két kérdésre ad választ: mi a célom,és hogyan érem el?), egy vállalkozás stratégiáját nem lehet csak érzésből kidolgozni, annak metodikáját, témáit meg kell tanulni. Ugyanez a helyzet a működési és üzleti modellek kidolgozásával is.

 

Itt hamarosan a teljes spektrumot megtalálod

Évek óta átfogó rendszerekben gondolkodom, és a termékkínálatom is ennek megfelelően alakítottam ki. Éveken át tartottam szemináriumokat, műhelygyakorlatokat, tréningeket, több, átfogó, ún. dobozos tréninget készítettem infótermékként, melyek egy vállakozás alapkérdéseivel, illetve a franchise-zal foglalkoztak.

Ma már ez nem elég.

Ma már mindenki azonnali megoldásokat keres, és nem hajlandó időt, pénzt, energiát az elméleti tudás megszerzésére áldozni, és tetszik-nem tetszik, ehhez nekem is igazodnom kell. Így aztán úgy alakítom át kínálatomat, hogy a korábbi élő oktatás helyett az egyes előadásokból készítek videókat, és nem csak komplett, az adott téma minden aspektusát feldolgozó anyagokat készítek, hanem az egyes előadásokat egyenként is elérhetővé teszem. Az így készült felvételek megvásárlásának óriási előnye, hogy akkor hallgatod meg, amikor, és ahányszor csak akarod, és azt, amelyikre éppen szükséged van. Ha figyelembe vesszük, hogy nemzetközi felmérések eredményei szerint már néhány nap elteltével is egy élő oktatás anyagának - még a jegyzetek igénybe vétele esetén is - mindössze 40%-át tudja valaki felidézni, és kb. 10% valósul meg ténylegesen, a tetszőleges ismétlési lehetőség óriási előny, arról nem is beszélve, hogy míg az élő oktatás keretei között érdemi munkatársaidat is komoly költségek árán tudod csak kiképeztetni, a felvett előadások megvétele esetén ez a költség teljesen kiesik, hiszen semmi akadálya az előadások cégen belüli megosztásának.

Ennek a módszernek az óriási előnye még, hogy nem csak az elméleti tudást tudom így megosztani, hanem a gyakorlat, a megvalósítás témáit is. Ezzel komoly segítséget tudok nyújtani azoknak, akik a megvalósítás folyamán megakadnak, és akiket "akkor és most" kizárólag az adott téma megoldása érdekli.

Az alábbiakban látod, mely előadások érhetők még el. A címre kattintva megtalálod az előadás részletes leírását, és megrendelésének feltételeit. Természetesen a hírlevélküldő rendszeren keresztül - ha regisztrált partnerem vagy - ingyen is kapsz anyagokat, illetve a fizetős termékekre kedvezőbb árú ajánlatokat.

A frencsájz maga a sikeres vállalkozásépítés

Mániákus képernyővideó készítő vagyok. Készítettem 18 előadást, melyeket töröltem, aminek az oka a totális érdektelenség volt.

Sajnos be kellett látnom, hogy az ún. tudáspiac teljesen átalakult. A kilencenes években, ha találomra postán kiküldtünk (ne feledd: akkor még nem volt internet!) száz szórólapot egy cégépítési vagy frencsájz szemináriumra, gond nélkül összejött húsz-harminc jelentkező. Aztán már ezerből is alig.

Az internet óriási lehetőségeket kínált. Tudás, tapasztalat alig állt rendelkezésre, az online marketing hőskorában némi dllettantizmussal kevert ügyködéssel újra tele voltak a padsorok. Ma már maximum évente két szemináriumot lehet megtölteni általánosabb témákkal, három-négyet speciális, párórás összejövetelekkel.

Úgy döntöttem, hogy másként próbálkozom. A "Franchise megoldások" című honlapom blogján ingyen hozzáférhetővé teszem az új frencsájz könyvem. Miért itt írok erről?

A frencsájz maga a siker. Ha soha nem akarsz frencsájzolni, de sikeressé akarod tenni a vállalkozásod, a legbiztosabb módszer, ha elsajátítod a frencsájz szemléletét, és alkalmazod vállalkozás fejlesztési módszereit. Gyere a blogba, biztos nem bánod meg..

vissza a főoldalra